Pallavicini-kastély (Mosdós)
| |

Pallavicini-kastély (Mosdós)

Mosdós településen áll a skót lovagvár stílusban épült Pallavicini-kastély, amelynek belső lépcsősorát érdemes megcsodálni.

Pallavicini-kastély története

A skót lovagvárakat utánzó kastély építését 1892-ben fejezték be. Építtetője, Pallavicini Ede a falu földesura volt, akinek nagyobb birtokai Szeged környékén voltak, mosdósi uradalmára vadászni járt. Az őrgróf asztmás betegségben szenvedett és úgy gondolta, hogy a környék klímája könnyít a betegségén. A kastély a gróf 1932-ben bekövetkezett haláláig otthonául szolgált. A nagy értékű ingatlan, benne a 4000 kötetes könyvtárral, értékes szarvasagancs-gyűjteménnyel fia, György tulajdonába került, aki az intézmény sorsát intézőjére bízta.

Az értékes ingatlant 1936-ban megvásárolta Somogy vármegye törvényhatósága, majdan kialakítandó gyógyintézet céljára. 1939-ben lengyel katonai menekülttábor, 1944 decemberében szovjet hadikórház. 1947-ben görög menekült gyermekek otthona. A Somogy Megyei Tüdő- és Szívkórház 1949. november 16-án kezdte meg mai rendeltetésének megfelelő működését.

2002. július 1-től a Magyarországi Református Egyház kezelésébe került. A kastélyban van a székhelye a Magyar Gyermekgyógyászok Társaságának is.

Egy 2022-es kormányhatározat alapján a kastélyt és környezetét felújítják, hogy a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház krónikus, rehabilitációs és szociális betegellátási részlege legyen. A tervek szerint 80 ágyas ápolási osztály, új gyermekrehabilitáció és uszoda is helyet kap.

(Forrás: Wikipédia)

Látnivalók a környéken

Hol található?

Képek

Ezek is érdekelhetnek