Somssich-kastély (Zalakomár-Ormándpuszta)
A Balaton délnyugati csücskétől nem messze, Zalakomár külterületén áll a Somssich-kastély, amely belső terének impozáns kialakítása, látványa miatt csodás épület.
A Somssich családnak Mike faluban is van egy (sajnos nagyon lerobbant) kastélya! Nézd meg azt is!
Somssich-kastély története, leírása
A 20. század elején, 1906 és 1910 közöt emeltette gróf Somssich Antal a több ezer négyzetméteres eklektikus stílusú kastélyt, melyhez 16 hektáros parkot építetett, ami ma már védett gazdag és változatos növényvilága miatt.
Az épület különféle stílusjegyek igen szerencsés keveréke. Kovácsoltvas ablakrácsa, lépcsőkorlátja egyaránt mestermű. A 10 méter magas hallban levő falépcső ónémet stílusban készült.
Sajnos a II. világháborúban a szovjet katonák szinte mindent szétvertek a kastélyban.
1945 után jött az államosítás, csak egy kis darab földet hagytak meg neki, ezen gazdálkodott feleségével, aki 1949-ben elhunyt. A grófot 1950-ben kitelepítették, ahonnét 3 év múlva térhetett csak haza, ahol a birtok cselédlakásában élt. A birtokon hunyt el 1958-ban.
A II. világháború után a kastély SZOT iskolaszanatóriumként, gyermeküdülőként, majd szociális otthonként működött. Az 1980-as években Mikosszéplak, Parádfürdő, Röjtökmuzsaj és Tóalmás mellett itt működött az országban iskolás gyermeküdültetés. Az üdülő 40 helyiségből állt, amely központi fűtéses és hideg-meleg vizes zuhanyozókkal ellátott volt. Az étterem szuterénben volt, a hálótermek – emeletes ágyakkal – 10-19 férőhelyesek.
Manapság nincs funkciója, magántulajdonban van.
Látnivalók a környéken
- Böhönye, Festetics-kastély
- Segesd, Széchenyi-kastély
- Somogyvár, Széchenyi-kastély
- Keszthely, Festetics-kastély
Hol található?
Képek
A képekért köszönet Bellai Viktóriának!