Vojnich-kastély - Baja

Vojnich-kastély – Baja

Baja belvárosában, szépen felújított állapotban áll a Vojnich-kastély.

Vojnich-kastély története, leírása

Feltehetően Vojnich György építtette az 1830-as években. Később a Herczfeld, majd az 1920-as évektől a Grünhut család tulajdonába került. 1947-1952 között Rudnay Gyula festőiskolája működött itt, 1985-től múzeum. 2003-ban részben fel lett újítva.

Szabadon álló, téglalap alaprajzú, földszintes, kontyolt nyeregtetős épület. DK-i sarkán kör alaprajzú sarokrizalit. D-i, utcai homlokzatán pilaszterekkel tagolt, timpanonnal lezárt középrizalit. A pilaszterfejezetek Kossuth-címerekkel díszítettek, a timpanonban a birtokos család címere. É-i, kerti homlokzata előtt négyoszlopos, timpanonos portikusz, attól Ny-ra kosáríves, árkádos folyosó. Kéttraktusos elrendezésű, jelentősen átalakítva. Síkmennyezetes helyiségek, mennyezeti gipszrózsákkal, kályhafülkékkel, az egyikben klasszicista kályhával. Az épületen lábazat és háromrészes főpárkány huzódik végig. Főhomlokzata 3+3+2+1 ablaktengelyes az első vak, az utolsó a saroktorony. A középső három tengely nagyon kis kiülésű rizalitot képez, timpanonnal. A két szélső homlokzatszakasz széleit és a tengelyközöket vízszintes sávozású falsávok hangsúlyozzák. A rizalit széleit egy-egy, ablakközelit két-két, kannelurázott törzsű pilaszter zárja le ill. tagolja. A pilaszterek fejezetét a magyar címer ábrázolása tölti ki, a főpárkány képszékét és a timpanonmezőt stilizált, magyaros motívumok; a timpanon közepét a birtokos család címere ékesíti. A nyílások állótéglány alakúak, egyszerű szalagkerettel, könyöklővel, fölöttük és alattuk (a mellvédmezőben) a falat fekvő téglalap alakú bemélyedő tükrök tagolják.

(Forrás)

Látnivalók a környéken

Hol található?